Egy EPIC év első bekezdése

Boldog Újévet, kedves Blog!

Ím, hát eljött, 2013 (azaz TIZENHÁROM), az új évezred LegEPIC-ebb éve. Igazán hálás vagyok Odinnak, Thornak, Vladimir Kulichnak, a Mjöllnirnek, Antonio Banderasnak és Andrew G. Vajna atyánknak, hogy igazán kiélvezhetem eme csodás évet. Akinek nincs bepillantása a kulisszák mögé, ez után a mondat után valószínűleg leszűrné, hogy itt egy elmeháborodott online naplója folyik éppen. Ki tudja.
No de, az új évről ennyit, mindenkinek boldogot belőle.
Túl életem első Fellini filmjén, kár, hogy három napig, de áttételesen 2 év alatt sikerült csak megnézni, no nem azért, mert annyira szar lett volna, csak valahogy marhára nem voltam hozzá hangulatban. Nem túl nagy örömre nyakamon vannak a vizsgák, és még jó pár filmet látnom kellene, szóval a hangulat mostantól nem figyelembe veendő tényező (igen, nekem a tanulás többek között azt jelenti, hogy filmet nézek, majd a vizsgák után megmondom, mennyire könnyű ez). A film valószínűleg nem lesz soha nagy kedvencem, de nem bánom, hogy láttam, mindenesetre ennél többet várok a későbbi Fellini munkáktól (igaz nem kell unfairnek lenni, az úr egyik első alkotásáról van itten szó - nevesen az I Vitelloniról). A személyessége tetszett, mert pont annyira volt jelen a filmben, amennyire kellett, aki nem ismeri Fellini életét és motivációt, az is ugyanúgy értheti a művet, végsősoron nem egy kőkemény művészfilmről van szó, hanem egy melodrámáról. Egyszer érdemes lenne megnéznem egyben is, úgy érzem. A film záró képsoraiban volt egy szép fényképezési megoldás (Moraldo elrobog a vonattal szülővárosából, s alvó ismerősei/rokonai úgy suhannak el, mintha csak vonattal hagynánk őket oda), tetszett. Ez a Fausto gyerek meg! Aztán mikor megtalálja a többszörösen megcsalt szerencsétlen nőjét a gyerekkel, az milyen lelkesen fogadja, hát én a rőtfaszú büdös picsába küldtem volna el egy ekkora kretént, de aztán lehet, csak én vagyok túl ódivatú és nem megbocsátó, de hát ha már gyerekünk van, feleségünk van, 30 évesek vagyunk, akkor ne baszogassuk már körbe a fél várost, aztán meg szégyelljük el magunkat, ami másnapra elmúlik. Fausto, te pöcs. Na ennyi prédikációtól mindjárt rosszul leszek már én is. Inkább fölhívok valakit. Na, akkor bikaborjak nyomán: Ciao!